top of page
Szerző képePincérTablet

Fél év felkészülési időt kaptak a vendéglátó üzletek az NTAK-adatszolgáltatás megkezdésére

Elfogadta az országgyűlés a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kezdeményezésére elindított törvénymódosítást. Ennek értelmében 2023. január 1-jétől indul a vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége a Nemzeti Turisztikai Adaszolgáltató Központ (NTAK) felé.


Fél év felkészülési időt kaptak a vendéglátó üzletek az NTAK-adatszolgáltatás megkezdésére
Fél év felkészülési időt kaptak a vendéglátó üzletek az NTAK-adatszolgáltatás megkezdésére

Az MTÜ májusi javaslatát és a szakmai érveket figyelembe véve a jogalkotó kezdeményezte az NTAK-adatszolgáltatás kezdő napjának módosítását. Így ez a vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók számára idén július 1-je helyett 2023. január 1-jén indul. A most elfogadott fél év halasztás több tízezer turisztikai vállalkozás technikai felkészülését és a személyzet képzését is támogatja.

Európában egyedülálló módon Magyarországon elsőként valósult meg a turisztikai szektorban az adatvezérelt irányítás. Az NTAK a több mint 45 ezer szálláshely bekötése után a vendéglátó üzletekkel és a turisztikai attrakciókkal bővül. Mindezek eredményeként a teljes turisztikai szektor digitalizálásának újabb mérföldkövét érjük el.

2021 novembere óta már több mint 10 ezer turisztikai attrakció és vendéglátó üzlet regisztrált az NTAK-ba. Most csatlakoznak többek között a múzeumok, kastélyok, várak, a strandok és fürdők, a kalandparkok és álltakertek, valamint a zenés-táncos rendezvények is, azaz minden olyan turisztikai attrakció, ahol jegyértékesítés zajlik. A vendéglátó üzletek valamennyi típusa regisztrációköteles, az adatszolgáltatók körébe azonban csak az online pénztárgépet használók tartoznak.


A szálláshelyek NTAK-csatlakozása után a rendszer bővítése azért kiemelten fontos, mert az adatszolgáltatásnak köszönhetően a teljes szektor forgalmi statisztikai adatairól valós kép áll rendelkezésre. A naponta érkező statisztikai adatok egyedülálló lehetőséget biztosítanak a turisztikai marketingaktivitások tervezéséhez, az ágazatot érintő döntések előkészítéséhez. Többek között az adatvezérelt marketingtevékenység eredménye az is, hogy a minden idők legjobb belföldi, 2021-es nyári időszaka után a 2022-es nyár is vélhetően kiemelkedő szezon lesz a magyar turizmus történetében.


130 megtekintés0 hozzászólás

Commenti


bottom of page